Emlékszem, gyerekkorom legszebb karácsonyi ajándéka egy plüss jegesmackó volt.
Nem csak azért szerettem, mert nagyobb volt nálam, puha és jót lehetett aludni a hasán, hanem azért is, mert Apukámtól kaptam, aki szintén nagy volt, kedves, puha és jókat aludtam a hasán.
A maci sok éven keresztül elkísért, még gimnáziumi éveim alatt is ott ült az ágyam sarkában.
Aztán nagylány lettem. Már más dolgok foglalkoztattak és a macit, aki útban volt és túl gyerekesnek is találtam már a szobámba, egyszerűen csak felvittem a padlásra, az idő múlásával pedig teljesen megfeledkeztem az első, igazi barátomról.
Aztán Apukám meghalt.
Bármit megadtam volna, hogy még egyszer láthassam, hogy megölelhessem. Borzasztóan nagy szükségem volt valakire, aki kedves, puha, meleg, és aki rá emlékeztet.
Ekkor eszembe jutott a tőle kapott maci.
Felrohantam a padlásra és őrült keresésbe kezdtem. A rég elfelejtett, leselejtezett játék hirtelen a legfontosabb és legértékesebb dolog lett az életemben. Az egyik ládában találtam rá. Felemeltem, és Ő ahelyett, hogy haragudott volna a mellőzött évekért, ugyanazzal a régi, kedves mosollyal üdvözölt, amivel gyerekkoromban. Nagyon hosszan öleltem a koszos, szakadt kis medvét és tudom, hogy akkor nem csak mi ketten voltunk a padláson. Ott volt velünk Apukám és ott volt a gondtalan, önfeledt gyerekkor kis darabkája is.
Azóta Maci újra velem van és segít nekem emlékezni.
Ha nálatok is lapulnak rég elfelejtett kincsek, poros kis barátok a padláson, keressétek meg és hozzátok le őket. Meglátjátok, visszahozzák majd a gyerekkort és megannyi régi, szép emléket, amire jó lesz visszagondolni.
Padlásra fel!