Álmosan nyújtózik a Tavasz, szíve szerint aludna még kicsit, de olyan vidám odakint a madárdal, hogy kíváncsiságból kikel az ágyából és az ablakhoz lopózik. A fény olyan meleg, olyan hívogató, hogy kilép a házból is, lépteire pedig azonnal kizöldülnek a fák. A mosolygós tavasznak erre kedve támad futkározni, nyomában pedig szirmot bontanak a virágok. A Tavasznak ez annyira megtetszik, hogy örömében énekelni kezd, a Természet pedig nyomban beleszeret a hangjába és olyan csodákat ad neki ajándékba, mint a virágos mezők, a fényes nappalok, a rejtekükről előbújó állatok és az új élet ígérete.