Kedves Látogatóm!
Szeretettel üdvözöllek az oldalamon!
Kozma Zsófi vagyok, 34 éves, anya, tanítónő, közművelődés szervező, önkormányzati képviselő és ezt a listát még hosszasan sorolhatnám, ha bármit is elárulnának arról, hogy ki is vagyok.
Azonban ezek a titulusok a legkevésbé sem képesek erre, így hát inkább azt mondom, Kozma Zsófi vagyok, álomgyáros.
Két évvel ezelőtt hoztam egy egyszerű döntést. Megtanulok kopogtatókat készíteni.
Aki ismer engem, tudja, hogy a tudatosság a Zsófi ellentéte a szótárban, mégis úgy gondoltam, hogy a Tündérkertet tudatosan építem majd fel.
Mert ez a vállalkozás nem csak az én álmom volt.
Apukám, aki sajnos úgy ment el, hogy nem élhette igazán azt az életet, amit szeretett volna, mindig vállalkozásról álmodott. A Tündérkertre én az elejétől úgy tekintek, hogy ez a mi közös álmunk, még ha Ő mindebből már nem is láthatott semmit. Én érzem a jelenlétét. Ott van velem minden kudarcnál, minden sikernél. És ez óriási erő.
Mivel ilyen fontos volt, igyekeztem tényleg tudatosan tervezni. Marketing előadásokat néztem, könyveket olvastam, hanganyagokat hallgattam reggeltől estig. Kíváncsi voltam, hogy milyen esélyekkel indulok. A racionalitás persze ellenem szólt. Minden anyag, amit meghallgattam, elolvastam, azt mondta, a siker esélye egy ilyen kézműves vállalkozás esetében, nulla. Az ötlet nem egyedi, millióan készítenek dekorációt, telített a piac, nincs benne semmi, amitől különleges lehetne, ráadásul névnek is olyat választottam, ami sablonos és amit sokan használnak. Az egyik anyagban pontozni kellett a vállalkozást és egy bizonyos pontszám alatt mehetett az ötlet a kukába. A pontozás alapján a Tündérkertnek is ott volt a helye. Még csak az alsó határát se súrolta annak, amitől egy vállalkozás működőképes lehet. Ott voltam tehát egy elcsépelt ötlettel, egy sablonos névvel, néhány dekorációval, ami a racionalitás szerint a kutyának se fog kelleni és egy álommal, ami minden statisztika szerint a kukában fogja végezni.
És akkor döntöttem. Tényleg a kukába került pár dolog. Ezen hanganyagok jelentős része.
Én pedig úgy döntöttem, hogy a Tündérkert élni fog, egyedi lesz, különleges és az emberek szeretni fogják. Arra gondoltam, hogy igaz az, hogy rengetegen készítenek kopogtatót és asztaldíszt, de én majd nem készítem, hanem életre hívom, nem gyártom, hanem szeretni fogom őket. Nem lesznek olyanok, mint a többi, mert nem tárgyak lesznek, hanem alkotások és igen, lesz történetük, amiket majd megírok. Energiájuk lesz, mosolyra derítenek, varázsolni fognak. És mesélnek. Mesélnek azoknak és azokról, akiknek szükségük lesz rájuk. Már az ajtón elmesélik, hogy ebben a házban fontos a szeretet, az összhang, a harmónia, az érték, a csoda.
Elképzeltem, hogy az asztaldíszek körül vidám beszélgetések folynak majd, hogy nagy terveknek lesznek fültanúi, hogy ott lesznek a bensőséges, meghitt és fontos pillanatokban. És ezt választottam küldetésül. Mert nem az számít, hogy valami tucat-e, vagy sem, az számít, hogy lakozik-e benne érték és hogy képes-e ezt átadni. Tudtam, hogy a Tündérkert képes, megszületett hát.
Egy Facebook oldallal indult, amin immár több, mint 10.000 ember mondja, hogy jól döntöttem és a megfelelő dolgokat vágtam a szemétbe. Csodálatos embereket ismerhettem meg, értékes kapcsolatokkal lettem gazdagabb és gyönyörű emberi történetek részesévé válhattam. Hiszek a harmóniában, az eleganciában, hiszem, hogy a tárgyak nem pusztán tárgyak, élettel töltik meg a házunkat, rólunk mesélnek, mosolyra fakasztanak, boldoggá tesznek, megérintik, megsimogatják a lelket. Én azon dolgozom, hogy ilyen alkotásokat keltsek életre és olyan történeteket írjak róluk, amik megnyitják a lelket és közelebb hoznak minket egymáshoz. Köszönöm, hogy meglátogattad a Tündérkertet, jó barangolást kívánok Neked!
Szeretettel, Zsófi